"Ennek a történetnek több kezdete is van." Így kezdtem a játék által ihletett négy részes blogos novellámat évekkel ezelőtt (még mindig elérhető) és jól illik ez a mondat a játékkal való megismerkedésemhez és kialakult kapcsolatomhoz. Azaz egy FPS, aminek végigjátszásához fél évtized is majdnem kevésnek tűnt.

Még pécés újságokban olvastam először róla és az ígéretek és a bennük rejlő lehetőségek lenyűgöztek. Egy űr-GTA, egy korunkbeli ELITE, olyasmi amit még nem láttunk. Ó, igen minden klasszikus hangot megszólaltattak. Aztán hatalmas kritikai némaság mellett a játék hirtelen felbukkant többcédés verzióban (javában a dévédé korszakban) és "gazdaságos" áron. Gondolkodás nélkül megvettem.

A telepítési tortúra után elkezdődő játék hamar levett a lábamról és az első pár közös óra kellemesen telt, nagyon lelkes voltam. Sajnos letöröltem a mentést véletlenül mikor betölteni akartam. Kellett a hely és így a játékot is leszedtem, mondván, hogy amint lehet újra nekiülök. Évek teltek el...történt egy, s más és lett PS2 és már nem játszottam pécén. Megtudtam, hogy megjelent konzolra és arra is beszereztem. Úgy éreztem egy régi adósságot törlesztek így.

Az első ami feltűnt az a borítóra préselt két erőltetett reklámszöveg volt. "Mace Griffin a HALO a PS2 számára." Brrr, ez egy remek indok lett volna hogy ne vegyem meg. "Kivételes!" Az bizony, kivételes, de erre még visszatérünk. A borítókép nekem tetszett, szerencsére azonos a pécés tokkal. Bejön nekem amikor artworkot tesznek ki és nem valami mű képet félig animált figurákkal.

Így másodszor is nekikezdtem Mace Griffin kalandjainak. A játék a jövőben játszódik, a Wagner rendszerben. Ez az ismert világegyetem pereme és mint ilyen vonzza a gazdag vállalatokat és a társadalom legkülönfélébb nációit. A játék korára az emberiség már két idegen fajjal is összebarátkozott, egy humanoid gyík fajjal és egy melák yeti népséggel. A körülmények szerencsésen rajzolnak ki egy ígéretes űrnyugat képet, ahol a legtávolabbi horizont díszletei előtt lehet jóféle Western témában előadni szinte bármit.

Fontos tudni, hogy az évezred hajnalán nagyon népszerű volt ez a stílus és sorra jelentek meg majd buktak el ilyen típusú művek (pl. Firefly). Igaz, ez egy nagyon gazdag és jó lehetőségekkel kecsegtető téma, de valahogy nagyon keveseknek sikerült ezt jól megragadni (pl. Cowboy Bebop). Egy FPS játékhoz mondjuk ideális lehet, hiszen jó vadnyugati játékból sincsen soha elég.

A bevezetőben megismerjük Mace Griffin "űrkopó" karrierjét, aminek egy szerencsétlen akció vet véget, melyért egyedüli túlélőként hősünket ítélik el egy évtizedre. Míg pihenőidejét tölti nagyot fordul a világűr és megszűnik az a hivatal is ami őt ítélte el. A Wagner rendszerben anarchia uralkodik, ami felett a Tannan vállalat uralkodik. Szerencsevadászok és rablók lepik el a kozmoszt és kavarnak bajt, Mace pedig egy régi barátjánál talál munkát mint fejvadász, zsoldos és revolverhős.

Így a játék tulajdonképpeni kezdetekor különböző izgalmas feladatokat fogunk elvállalni a Fejvadász Céh szolgálatában állva. Ezekhez általában más rendszerekbe kell ellátogatni és különböző planétákra elszállni. A koncepció érezhetően erős, amit nagyon nehéz lenne elrontani...de a játéknak sikerül. A bolygók általában hasonló meteoritok vagy bázisok és csak az ellenfelek kinézetéből fogjuk megkülönböztetni őket, később még abból sem. Az "űr-GTA" ígéretből szinte semmi nem valósult meg, ugyanis a játék cső-lineáris minden szempontból.

Ám mégis, mikor megkapjuk első feladatunkat, hogy a Virtuál Fény kolostorában tegyünk rendet döbbenten tapasztalhatjuk majd, hogy a hajónk pilótafülkéjébe lépve nem átvezető videó vagy töltőképernyő fogad, hanem egy botkormány. Átvéve a hajó feletti irányítást óvatosan kimanőverezünk a dokkból és az állomás külterületéről elutazunk a célhoz. Ez óriási dolog és az újdonság varázsa még pályákig kitart, hogy minden átmenet nélkül váltunk a járműves és a szimpla irányítás között. Az, hogy manuálisan kell landolnunk helyenként és két lábon töltött FPS rész között hektikus űrharcokat vívunk valami leírhatatlan élmény.

Ha jó kedvemben lennék akkor valahol itt fejezném be az ismertetőt, de jajj, hol van az még. Mégis, aki jót akar magának az megelégszik ennyivel, beszerzi ahogyan tudja a játékot kölcsönbe (PC, PS2 és XBOX megjelenés), végigvisz három pályát (nem többet) és szó nélkül visszaviszi ahonnan hozta. Szerez ezzel magának néhány kellemes órát és velem együtt remél, hogy valakinek eszébe jut ezt egy technikailag elégséges platformon megvalósítani majd az eredeti elképzelés nyomán. Mindenkinek sokkal jobb lenne így ...

Van ez a dolog a portolással, hogy utána nem egészen ugyanaz minden mindenhol. Ezt senki sem szereti, főleg az ugye aki a rövidebbet húzza. Különleges helyzetben vagyok, hogy én pécén kezdtem neki, hiszen van módom első kézből megállapítani a különbségeket. Vannak, szép számmal ráadásul. Apró design eltérések a fegyverekben és kisebb-nagyobb bugok a Ps2 kárára (hibás az alapfegyver animációja). Összességében elmondható, hogy a PC verzió grafikája érezhetően szebb és jobb. Bárcsak ennyi lenne ...

Ez a szépség amúgy érdekes kérdés, mostanában játszom például a Star Wars: Dark Forces játékkal PS1 verzióban, ami sokkal csúnyább mint a 486-oson volt. Viszont teljesen mindegy az eltérés, hiszen "mai szemmel" mind a kettő "csúnya", az a pár száz apró animáció ami innen-onnan hiányzik egyszerűen nem számít akkor, hogyha másfél évtizeddel később tesszük őket egymás mellé. Ennyit a játékok szavatosságáról. Az sem mindegy, hogy a "csúnyább" verzióból tudsz kinyerni hangot ... vannak még apró csodák.

Visszatérve a Mace Griffinre tartozom egy vallomással azzal kapcsolatban, hogy mi tartott nekem eddig. A kérdés jogos. Elsősorban azért mert egyes nehezebb részek hónapokig tartottak. Nem viccelek, voltak pályák ahol egy két mentőhely közötti két órás(!!!) intervallumot hónapokig próbáltam megcsinálni. A játék nehézsége már igen, a negyedik pálya magasságában megmutatkozik. Egy hatalmas luxushajót terroristák térítenek el (hmm, Ötödik elem?). Mikor erről tudomást szerzünk elindul egy számláló, hogy mennyi időnk van ameddig a hajó a fekete lyukba sodródik, később pedig a töltetek robbannak fel. Minden probléma között több kisebb pályarésznyi lövöldözés és űrharc vár ránk, melyek közül az utóbbiak sokszor nagyon durván elhúzódhatnak időben. Mire visszadokkolunk a hajóba már minden másodperc számíthat és még mindig több szobányi ellen vár minket. De tudjátok, ez még a legkisebb baj.

Igen, elnézem a kényelmetlenül irányítható űrharcot (nem tudom ki hogy van, de én ilyesmit külső nézetből szoktam), elnézem a szemét módon elhelyezett mesterlövészeket, elnézem a helyenként igen szűk marokkal mért gyógycsomagokat és lőszerutánpótlást is. Ezek jó adalékai lehetnek a szavatosságnak. Azt is elnézem, hogy egyes ellenfelek képesek olyasmire, amikre mi nem (pl. oldalra tudnak gurulni, a mesterlövészek rövid sorozatokat lőnek). Egészen addig vagyok elnéző, ameddig a játék végigjátszható minden dacára. Aztán viszont nem.

Eljött a nap, hogy bizony eljutottam az utolsó pályára. El én bizony, sok szenvedés árán, időközben a történet is kellemesen kikerekedett. Az utolsó nagy hajóra való leszállás előtt gyilkos űrharcot kell vívni, ahol egy alkalommal két másodperc alatt (nem viccelek) téptek szét a fürge vadászgépek. Rendben van, keményen szeretjük. Végeztem velük és dokkoltam a nagy hajóba, mikor hirtelen a kinti grafika eltorzult és a gépem a leszálló békéje helyett a programozói semmi felett lebegett. Kilépve 30 percig zuhantam megállíthatatlanul át a mindenen és figyeltem, ahogy a nagy hajó, majd a mellett nyílt fekete lyuk tölcsére lassan összezsugorodik és én ottmaradok az űr palettája előtt.

Űrodüsszeia a javából, nem igaz? A poén kedvéért minden alkalommal ez történt, hogyha újra akartam kezdeni a küldetést. Tudhatjátok már, hogy csak olyasmiről írok amit végigvittem. Ez komoly dolog. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy erre ilyen módon nem leszek képes egyetlen megoldásom maradt: elkezdeni pécén teljesen elölről. Így is tettem. Nem tudom átjön e ebből az egyszerű mondatból mindaz amit átéltem, újra. "Ennek a történetnek több kezdete is van." Milyen igaz... "Kivételes!" Az bazdmeg, csak kíváncsi vagyok hogyan vitted végig és adtál rá 9/10 pontot.

Ez egy jobb sorsra érdemes játék. Nem abban a klasszikus értelemben, hogy több embernek kell ismernie, dehogy. Kellett volna neki egy rendes fejlesztő csapat, néhány ember aki ért hozzá és szívesen csinálja meg ... de semmiképpen sem így. A neten érdekes módon van egy bizonyos "közönsége" akik oda vannak érte és mindannak dacára amin keresztülmentem vele én is közéjük tartozom. Magam sem értem teljesen, hogy miért.

Talán most kevesebb szót ejtettem a játék milyenségéről és fekete és fehér színekkel festettem le. Nem tudom azonban úgy értékelni, mint egy mezei FPSt annál több és egyben kevesebb is, nem az számít hogy mennyi fegyver van benne és van e másodlagos módjuk, még az sem, hogy nincsen neki többjátékos módja (na, képzelem ott milyen hibákat művelt volna). Az elképzelésben rejlő lehetőségekben annyival több van ami túlmutat a játékon, hogy nem tudok ezeken fennakadni.

Ha valaki mégis idáig gyűrte magát az olvasásban már levonhatta magának a megfelelő következtetéseket. Még mindig van mód a fent taglalt módon közelíteni majd távolodni a játéktól és azt is komolyan megértem aki széles ívben elkerüli, hogyha útjába akad. Nem kárhoztatom érte. Azonban nem véletlenül ihletett engem anno egy novella megírására és ez az űrnyugati miliő nagyon vendégmarasztaló egy hely. Hogyha játékokban nem is, képzeletünkben mindenképp.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.